Folyamatos teljesítés
Az UNEX-nek nemcsak az a feladata, hogy egyszerűen hőcserélőket
értékesítsen, hanem az érdeklődőknek szakmai tanácsot kell adni. Hiszen
azok, akik hőcserélőt kénytelenk alkalmazni a munkájk során, nincsenek
azzal tisztában, hogy hány féle hőcserélő létezik és számukra melyik
lenne a legmegfelelőbb.Ennek eldöntése meglehetősen speciális ismerteket
igényel, amivel az UNEX szakemberei rendelkeznek. Sőt ezeket az
ismerteket folyamatosan bővítik.
Egy termikus folymatnak a szíve a hőátadása megfelelő hőmérsékleten és
megfelelő időben.Ez a szabályozott hőátadás a feladata az UNEX
hőcserélőinek.Ezek a termékek megfelelnek a legmagasabb minőségi
követelményeknek , biztonságosan és tartósan működnek.Cégünk arra
törekszik, hogy lehetőség szerint a hőcserélők teljes palettáját tudja
biztosítani vevői számára.De, természetesen mindíg kutatjuk az új és
jobb lehetőségeket. Ebben a munkában szívesen együtt működünk a
felhasználóink szakembereivel is.
Vevőink nagyon sok iparágban tevékenykednek. Megszokták, hogy az UNEX
minden hőcserélő igényüket ki tudja szolgálni. Fontosnak tartjuk, hogy
olyan raktárt működtessünk, ami lehetővé teszi a gyors és pontos
kiszolgálást.
Az UNEX képes a hőcserélőit pontosan a vevők igényinem és előírásainak megfelelően előállítani.A termékeink gyártási módja lehetővé teszi több hőcserélő összekapcsolását és így jobb, hatékonyabb hőátviteli eredményt elérni. A szgetelést el tudjuk végezni mi is, vagy később a vevő, választása szerint.